- 2009.10.27.

Családi ház bővítése 

A bővítés telepítését a kedvezőbb tájolás, a meglévő faállomány megtartása és az építtetők kérése határozta meg. Ezért került a bővítés az oldalkert irányába. Ezzel az előkertben lévő több tíz éves, jó állapotban lévő fenyőfákat a kivágástól meg lehetett óvni. Az uralkodó szélirány jellemzően nyugati, így a hátsókert teljesen szélvédetté válik. Ez azt eredményezi, hogy a meglévő kerti sütő komfortosabban használható.

A bővítés alapelve volt, hogy a meglévő lakóházban funkcionális változás ne történjen, a belső közműhálózatok bővítésére ne kerüljön sor. Kérés volt az építtetők felől, hogy a jelenleg nagyon szűk gépkocsi tárolót bővítsük ki.

Ezért a pince oldalirányban szélesedett, így már két gépkocsi kényelmesen elfér. A földszinten egy nappalit alakítottunk ki, hozzá délnyugati tájolású terasz kapcsolódik. A nappaliba a szabadból szélfogón keresztül jutunk be. A nappali kertkapcsolattal rendelkezik. Az emeleten a nappali felett egy nagyméretű hálószobát terveztünk, hozzákapcsolt terasszal, mely szintén délnyugati tájolású.

A meglévő épületrészen csak homlokzati felújítást terveztünk. Ennek eredményeképpen a bővítéssel azonos megjelenést, és a mai kor követelményeit kielégítő műszaki tartalmat kapunk. Ez azt jelenti, hogy a meglévő falakra utólagos hőszigetelést terveztünk, a tető fedését lecseréltük.

A meglévő épületrész kubusa adott volt, azon nem változtattunk. A bővítés az eltérő gerincű és hajlásszögű tető, a terasz sarkát alátámasztó kőburkolatú pillér, valamint a teraszok natúr színű fa korlátai miatt a meglévő résztől elkülöníthető, de az azonos tetőfedésnek és vakolt falainak köszönhetően ahhoz hasonul is. Ennek köszönhetően egy megjelenésében szerves egységet is képező épületet hoztunk létre.

vissza az előző oldalra

Szóljon hozzá!

Ha van észrevétele, kérdése a cikkel kapcsolatosan, itt megírhatja nekünk!


Az Ön neve:
E-mail címe:

   Üzenet, hozzászólás:
Üzenet küldése