|
Hófehér homokpartjai már évtizedek óta vonzzák éppúgy a művészeket, mint a különcködőket vagy a gazdagokat. Nemrég azonban Sagaponac tölgyfaerdővel borított ’hátországában’ elkezdődött egy igen ambíciózus és jövőbe mutató projekt: egy 34 villából álló luxustelepülés felépítése, melyet korunk leghíresebb építészei terveznek.
Még az első munkálatok megkezdése előtt, 2003-ban „American Dream – The Houses at Sagaponac” címen jelent meg a ’látnok’ Harry „Coco” Brown projektjét bemutató könyv.
A szerző a 34 terv kiválasztására tanácsadóként vonta be a szerkesztésbe az amerikai építészt, Richard Meiert is, aki elsősorban olyan múzeumépítményekkel vált ismertté, mint a Los Angeles-i Paul Getty Center. Coco Brown azt a ritka lehetőséget kínálta fel az építészeknek, hogy egyfajta álomházat tervezhetnek, azzal a szabadsággal, hogy beleképzelhetik magukat a leendő tulajdonosok szükségleteibe. „Ezért válogattam a kreatív építészek három generációjából. Képviseltetik magukat az egészen fiatalok, továbbá jelenleg is sikeres, valamint idősebb építészek is. A legfontosabb kritérium a terv minősége volt, továbbá, hogy a legtágabb értelemben megfeleljen a „modern” kategóriának, amely azonban nem lehetett irracionális és túlfűtött.” A nyertes pályázók névsora olyan, mintha a nemzetközi építészet „Who is who”-ját olvasnánk – Stan Allentől Zaha Hadidon át, Steven Hollon és Philip Johnsonon keresztül egészen Jean-Michel Wilmotte-ig sokan jelen vannak. A 34 projekt mindegyike viseli tervezője félreismerhetetlen kézvonásait.
„Ez egyfajta modern ’Weissenhofsiedlung’, nyolcvan évvel a stuttgarti modell után, melynek során Mies van der Rohe, Le Corbusier, Walter Gropius és mások megmutatták az akkori lakásépítészetben rejlő lehetőségeket”, mondja Richard Meier. Coco Brown, a „Houses at Sagaponac” befektetője, kezdeményezője és kitalálója az elmúlt év óta megkezdte álmát valóra váltani, ennek következtében a két kiemelt fürdőzőhely, South és East Hampton közötti területen egyre több nemzetközi tulajdonossal rendelkező, látványos ház jelent meg. „Bízom benne, hogy tudok olyan vevőket találni, akiket lenyűgöz a korszerű modern építészet. Egy laza közösség lebeg előttem, amely olyan érdekes és kultivált emberekből áll, akik itt élvezik a szabadidejüket, és akiknek ugyanakkor van mondanivalójuk egymásnak”, magyarázza Coco Brown. Az első látványosságot Gisue Hariri és Mojgan Hariri építészek keltették életre. 1986 óta vezetik közösen New York-i építészirodájukat, munkáikat számtalan múzeumban és galériában kiállították már. Az építész-csapathoz tartozik még a svájci Thierry Pfister és a német Markus Randler.
Alberto Giacometti ráhatása
Alberto Giacometti „Figura egy dobozban – két doboz között, amelyek házak” nevet viselő műanyag alkotásától inspirálva, a két építész által tervezett ház minimalista szerkezetet alkot, amely a természetes környezet fölé magasodó emelvényen lebeg.
„Vonzó kihívás volt, ugyanakkor nagy szabadsággal is járt egy „elképzelt lakónak” tervezni”, mondta Gisue Hariri, „mivel a házat csak az elkészülte után értékesítik. Elképzeltünk tehát valakit, aki fiatal, dinamikus, vendégszerető, sportos és életvidám. Ez lehetett egy személy is, aki sok vendéget fogad, vagy egy fiatal család. Az elképzelt lakók szükségleteit a ház térbeli felosztása, valamint a formailag esztétikus megjelenés elégítik ki.
Az L alakú épület egyik szárnyában helyezkednek el a lakóterek és a szülői hálószoba, a másikban meg három vendégszoba, egy könyvtár, és egy veranda található. Az összefolyó átmenetek a laza és korszerű életstílust hangsúlyozzák. „A helyiségeket nagyvonalúan alakítottuk ki, de nem túloztunk” – hangsúlyozzák a tervezők. A ház egy tízezer négyzetméter nagyságú terület szélén áll, amely egyben a projekt egyik legnagyobb parcellája. „Ezért is terveztünk egy teniszpályát a nyugati szárnyhoz.
Azonban a legfontosabb külső terület mégis a fürdőmedence.” – mondja Gisue. Az építészek egy „privát strandot” alakítottak ki a lakóknak: a terv középpontjában a fürdőmedence áll, amelyet az épület L alakja zár körül, és amelynek keretét a nemes travertin-terasz (travertin: egyfajta mészkő), valamint a brazil diófából készült faborítás adják. „Így képzeljük el Long Islanden a szabadidőt – nappal, kényelemmel, és a fürdőmedence körüli partikkal” – magyarázzák az építészek
Egy csalogató sétány
A kis erdőből nézve a szerény északi oldal olyan igényes, akárcsak egy faláda. Amint meglátunk egy alakot a nagyvonalú üvegezésen keresztül, amely az érintetlen vidék felé nyitja meg a házat, hirtelen Giacometti szobra jut az eszünkbe.
Egy lassan emelkedő, acélból és betonból készült rámpa vezet a ház fedett bejáratához, amely erősíti azt a benyomást, hogy az épület a talaj felett lebeg. Vékony bambuszból készült szűrő árnyékolja be a nyugati szárny bejáratát. Bentről a tekintet egyből megint kifelé, a fürdőmedence irányába vezet. A hűvös kék szín, valamint a ház és a tölgyfaerdő között képződő egyfajta udvar-érzés a teraszra csalogatja az embert, ahol az elegáns travertin és a hideg alumínium harmóniában olvadnak össze a természetesen beszürkült cédrusfa homlokzattal.
A váltakozó magasságokban elhelyezett teraszszinteknek köszönhetően a külteret igen körültekintően osztották fel. A keleti szárnyban lépünk be a lakószobába, amely a nagy tolóajtóknak köszönhetően az erdő felé is nyitható. A talapzat olajozott brazil diófából (Ipe) készült átmenő borítása kifelé folytatódik, és az alumíniummal burkolt szobafalak előtt egyfajta lebegő lépcsőfokot vagy padot képez. A lakótér mögött a szülői hálószoba zárja le a keleti szárnyat. A ruhaszekrényeket rafináltan üvegből készült Rimadesio tolóajtók mögé rejtették, illetve az üvegmozaikból készült fürdő nyitott, és felső megvilágítással látták el.
A nagyszoba és az ebédlő között helyezkedik el a nyitott konyha, amelyből a medencénél, a lakótérben és az ebédlőben egyaránt kiszolgálhatjuk vendégeinket. Az ebédlő, amelyet egy színes fal választ el a szomszédos konyhától, az épület két hosszúkás részének találkozási pontján kapott helyet, kilátással a rámpára és az erdőre. A nyugati szárnyban folytatott séta, a kis dolgozószoba mellett elhaladva elvezet a beüvegezett verandára, melynek nagy tolóajtói az erdő és a fürdőmedence irányába egyaránt nyithatóak. Egy könyvtár és két, saját fürdővel rendelkező vendégszoba zárja a teniszpályához vezető nyugati szárnyat. „Minden helyiség fényt, levegőt és teret lélegez be – a ház a természetesen nyitott térelosztástól kel életre” – mondják az építészek.
Forrás: Octogon.hu |
|