Társasházak, lakóingatlanok biztosítása

Az építkezés során a nem teljesen kész épületek és a még be nem épített anyagok különböző veszélyeknek vannak kitéve. Ilyenek például a természeti erők csapásai, rongálás, betöréses lopás, hibás munkavégzés.



Tetőfelújítás

A házépítés sokak számára elérhetetlen álom egyrészt az építési telkek irreálisan magas árai miatt, másrészt pedig az építési anyagok és az építés költségei miatt, ezért döntenek egy régi ház vagy lakás megvásárlása mellett és tervezik meg a felújítását. De ugyanez a helyzet akkor is, ha már meglévő lakásunk szorul némi „kozmetikázásra”. A felújítás mellett még egy érv is szól, mégpedig a költségeit magunk tervezhetjük, nem azonnal jelentkeznek, csak amennyit és amilyen mértékben kívánjuk megvalósítani.


A műszaki ellenőr

Az Építési Műszaki Ellenőr az Ön helyszíni megbízottja, aki az építtető, beruházó képviseletében az építési-szerelési munka folyamatos figyelemmel kísérésével, ellenőrzésével segíti az építési beruházást, az Ön igényeinek megfelelő, szakszerű és gazdaságos megvalósítást.

Hidegburkolatok a lakásban

Lakások felújításánál jelentős tételt képeznek a burkolatok és maga a burkolás. A lakásokban használt hideg- és melegburkolatok aránya a közelmúltban megváltozott. Az új fűtési rendszereknek, elsősorban a padlófűtésnek köszönhetően a hidegburkolatok aránya megnövekedett. Ma már nemcsak a klasszikusnak számító előszoba, vécé, fürdőszoba és konyha kap lapburkolatot, hanem egyéb helyiségek is.

Már most baj van az ingatlan zöldkártyával?

Az idén bevezetésre kerülő ingatlan energetikai tanúsítványt szabályozó rendelettervezettel kapcsolatban komoly aggályok merülhetnek fel - mondta el a Magyar Nemzet által megkérdezett szakértő.


A kert, mint a házhoz kapcsolt szoba?

Gondolkodott már azon, hogy a jól kialakított és megfelelően a házhoz kapcsolt kert az élettér kiszélesítése? Hogy a kert legalább egy plusz szobát jelenthet?