Tetőfelújítás - 2008.07.16.
A házépítés sokak számára elérhetetlen álom egyrészt az építési telkek irreálisan magas árai miatt, másrészt pedig az építési anyagok és az építés költségei miatt, ezért döntenek egy régi ház vagy lakás megvásárlása mellett és tervezik meg a felújítását. De ugyanez a helyzet akkor is, ha már meglévő lakásunk szorul némi „kozmetikázásra”. A felújítás mellett még egy érv is szól, mégpedig a költségeit magunk tervezhetjük, nem azonnal jelentkeznek, csak amennyit és amilyen mértékben kívánjuk megvalósítani.
Gyakran előfordul a felújítás megtervezését követően az ütemezés, amely akár 4-5 évig is eltarthat, mindemellett a lakás funkciójának megfelelően tudjuk használni. Amennyiben a komfortérzetünk javítását tűzzük ki elsődleges célul, még ha az egész házat fel is kell, vagy akarjuk újítani, legalább a telek megvan, a falak állnak, a nyílászárók a helyükön vannak, maximum a belső részét kell teljesen átalakítani. Emellett azonban vannak kisebb felújítási munkálatok, amikor például csak egy helyiséget, csak a nyílászárókat újítunk fel, esetleg csak egy kis festésre szorul otthonunk. A felújításhoz igénybe vehetünk generál kivitelezőket, mint az építésnél, így nekünk nem kell az anyagbeszerzés, a mesterember keresés vagy az egyéb apró-cseprő ügyekkel foglalkozni, hanem a kivitelező céget bízhatjuk meg vele.

Mivel a házunk "kalapja" a tető, amely megvédi a falazatot és a födémet az időjárás viszontagságaitól célszerű a felújítást a tető vizsgálatával, annak javításával vagy cseréjével kezdeni.

Tetőfelújítás

Ha már beázik a tető, vagy ha átsüvít a szél a tetőfedésen nem várathatjuk tovább a tetőfelújítást. Ezek a tünetek mind azt jelentik, hogy a ház teteje elöregedett, tönkrement, tehát javítani kell! A tető felújítási munka a szokásosnál is nagyobb figyelmet, szakértelmet és lelkiismeretes munkát igényel. Sokszor a tetőfedés elbontása előtt már nyilvánvalóvá válik, hogy szükséges-e a faszerkezetek megerősítése vagy helyenkénti cseréje. Ezekhez a munkákhoz ácsmester segítsége szükséges. Előfordulhat, hogy hiányoznak olyan bádogos szerkezetek, mint például az esővíz elvezető vagy a tetőfedés szegélyezésére szolgáló elemek, ekkor azonban már bádogos mestert kell hívni. Nyilvánvaló, hogy egyszerűbb és gyorsabb lesz a tető felújítási munkálat, ha olyan szakembert hívunk, aki nemcsak a tetőfedést, hanem a kapcsolódó ács és bádogos munkákat is képes elvégezni. A tetőfelújítás megkezdése előtt érdemes a következő lépéseket követni, hogy a felújítás jó minőségű és gazdaságos legyen. Először is szakemberrel kell felméretni, hogy a meglévő tetőszerkezet és tetőfedés javítható-e, vagy elkerülhetetlen a teljes felújítás.

Gazdaságos lakáskialakítás
a tetőtér beépítés

Ha már tetőfelújításba kezdünk, akkor a magas tetős házak belső padlástereit érdemes beépíteni, főképp, hogy gazdasági szempontból ez a legolcsóbb lakáskialakítási lehetőség. A bővítés szempontjából a tető formája és alakzata is lehet kedvező vagy kedvezőtlen. A héjalás is lehet elöregedett, és ha indokolt érdemes az új fedélszék-készítés mellett dönteni, mert így lehetőség van olyan tető kialakítására, hogy a tetőtér előnyösen beépíthető legyen. Erre a nyeregtető, oromfalas elrendezés előnyösebb teret biztosít, mint a sátortető. A tetőtér beépítése - még ha a felújítást is meg kell oldani - rendszerint olcsóbb, még ha új tetőszerkezetet kell is készíteni, mint a hozzáépítés.

Funkcionális és szerkezeti tényezők

A régi padlásterek beépítése ugyanakkor jóval bonyolultabb feladat, mint az új építésű házak esetében, hiszen funkcionális és szerkezeti szempontból is meg kell vizsgálni a beépíthetőséget. Előfordulhat, hogy szükség lesz a fedélszerkezet megváltoztatására, amihez újabb szakembert kell bevonni. Nem kis gondot jelenthet a tetőtérbe vezető feljárat előírásoknak megfelelő kialakítása. Fel kell építeni a válaszfalakat, amelyek azonban nem lehetnek olyan nehezek, hogy alakváltozást idézzenek elő a födémen. Gyakran okoz nehézséget az épületgépészeti feladatok megoldása, a szennyvízelvezetés, a víz- és áramellátás, valamint a fűtés megtervezése. Mindezen nehézségek ellenére, bizonyos esetekben már nem lehet tovább halogatni a tető felújítását, és ennek az egyik legracionálisabb módja lehet, ha rögtön lakótereket is kialakítanak ott.


Tetőtér hőszigetelése

A tetőtérben kialakított lakások esetében az egyik legfontosabb kérdés, hogy milyen lesz a klíma, tehát gondoskodni kell a tető szigeteléséről. Ha a tetőcserép és a belső burkolat közé csak szigetelés kerülne, akkor télen a szigetelésben kicsapódó vízpára rontaná a hőszigetelő anyag szigetelési tulajdonságait, és a beépített faszerkezetet is rövid idő alatt tönkre tenné. A szigetelés pedig idővel tömörödni fog, evvel is növelve a hővezetési tényezőt. Gondoskodni kell tehát a párazárásról a lakás és a szigetelés között. Nyáron, a hibás szigetelés pokoli körülményeket képes teremteni a tetőtérben, mert ha a szigetelés kitölti a teret a belső burkolat és a cserép közötti részt, akkor a cserép alulról nem tud hűlni. Ahhoz, hogy a forró cserepet elszigetelhessük a belső tértől rendkívül vastag hőszigetelésre lenne szükség. Kézenfekvő, hogy a cserép alatt egy szellőző járatot alakítsunk ki, így biztosítsuk a cserép hűtését. A hőszigetelés nemcsak azért fontos, hogy kellemes hőmérsékletű legyen az adott helyiség, hanem a lakás fűtési költségeit is nagyban csökkentheti egy jó szigetelés.

A szigetelésekor figyelembe kell venni a magastetők három alaptípusát.

- A első típusnál a hőszigetelő réteget a szarufák közé helyezik el. A szarufákra először egy külső, úgynevezett tetőfóliát feszítenek ki, melyet a szarufákra merőleges ellenlécekkel rögzítenek. Ezzel védelmet biztosítanak a csapadék ellen. Ha a hőszigetelés és a tetőfólia között átszellőztetett légrés marad, a tetőfólia tetszőleges párafékezési tulajdonságú lehet, de ha a teljes szarufa magasságot kitöltjük hőszigeteléssel, akkor csak páraáteresztő tetőfóliát szabad használni. A belső burkolat mögé kerülő fóliának nagyon jó párafékező képességűnek kell lennie. Ez csak akkor lehetséges, ha a fóliasávok átlapolással teszik egymás mellé, és az illesztéseket öntapadó fóliacsíkkal zárják le.
- A második típusnál a belső burkolat egy lécváz. A lécek közé táblás vagy tekercses szigetelőt tehetünk, amelynek már kis fülei is vannak. Ezekkel rá lehet erősíteni lécekre és egy öntapadó csíkkal lezárni. A gipszkarton gyártók horganyzott acélból készült kengyelből készítik a burkolat alját.
-A harmadik típus a szarufák fölé helyezett szigetelés ami azt jelenti, hogy belső burkolat nem a szarufák alsó oldalán belül, hanem a szarufák tetején található, vagyis a teljes fedélszék látható belülről. A belső burkolatra párafékező fóliát tesznek és erre jön a hőszigetelés.

Nyári hővédelem a tetőn

Ezért különösen fontos a tetőszerkezet kiszellőztetése, hiszen a tető nagy sugárzásos hőterhelést kap nyáron. Tetőtér-beépítés esetén szellőző légrés kialakítása a megfelelő komfortérzet biztosításához elengedhetetlen, de a földszintes épületek padlásterét is ki kell szellőztetni. A tetőtéri hőszigetelés és az alátéthéjazat között is megtalálható egy légrés, amely szélcsendes időben is biztosítja a légáram kialakulását az eresz és a gerinc között. A légrés feladata, hogy csökkentse a nyári hőterhelést a tetőhéjalás alatt, elvezesse a belső helyiségek felől áthatoló párát, és hogy közel azonos hőmérsékletet biztosítson a tetőhéjalás alsó és felső síkján
.

Összefoglalva tehát a szellőztetés célja a harmatpont kialakulásának megakadályozása, a páralecsapódás elkerülése.
 

vissza az előző oldalra

Szóljon hozzá!

Ha van észrevétele, kérdése a cikkel kapcsolatosan, itt megírhatja nekünk!


Az Ön neve:
E-mail címe:

   Üzenet, hozzászólás:
Üzenet küldése