Tehergépkocsi szerviz - 2010.06.23.
Az épület építészeti kialakítását a környezet és a telek beépítési feltételei mellett a bekerülő funkció határozta meg. Az épületet félig zártsorúan terveztük, a hátsó udvari szárny oldalhatáron való elhelyezésével. Az előkert méretét a kialakult környezeti állapothoz igazodva 4,0 m-ben határoztuk meg.
 
 
Az utcai megjelenésben városi jellegű épületet terveztünk, mely az ipari funkciót is tükrözi: az alkatrész üzletrész homlokzata hagyományos vakolt struktúrát kapott, a szerviz rész megjelenése ipari jellegű (fém homlokzatburkolat és portálszerkezet). A tető oromfalak között helyezkedik el. A homlokzat és a tömeg kialakításánál törekedtünk arra, hogy a forma tükrözze a funkció kettősségét, egyszerre kerüljenek hagyományos és modern anyagok beépítésre, ugyanakkor egyszerű is legyen az épületet.
 
 
A szerviz személy és kisteherautók javítását teszi lehetővé. A hátsó szervizrészben 4 db javítóhely áll rendelkezésre. Az utcai részen egy autódiagnosztika műhely került elhelyezésre. Minden műhely és a diagnosztikai állás is az udvar felől közelíthető meg. A szervizhez kapcsolódik egy gépműhely, ahol eszterga és marógép segítségével egyes alkatrészek finom illesztése is megoldható. A szerviz szociális blokkja az emeleten kap helyet. Itt öltöző, tartózkodó-étkezőhelyiség, WC és vizesblokk kerül kialakításra.
 
 
Az épületben helyet kapott egy alkatrész üzlet is, a hozzá tartozó raktárral valamint a tetőtéri részben lévő irodákkal és kiegészítő helyiségekkel.
 
vissza az előző oldalra

Szóljon hozzá!

Ha van észrevétele, kérdése a cikkel kapcsolatosan, itt megírhatja nekünk!


Az Ön neve:
E-mail címe:

   Üzenet, hozzászólás:
Üzenet küldése