|
|
A Gray - 2008.06.27.
 | Mentőöv egy mesterműnek
Építész: Eileen Gray
Szöveg: Kay von Westersheimb
Fotó: Francesca Giovanelli
Le Corbusier festette a falakat, ám az apró, kecses villát a Riviéra sziklapartján egy nő építette. Eileen Gray házát, az „E-1027-et“ Roquebrune-ban most egyesült erőkkel újra helyre akarják állítani.
|
Amikor Eileen Gray 1926-ban egy a Földközi-tenger fölött fekvő járhatatlan telken elkezdte építeni első házát, még nem sejtette, hogy ezzel bekerül az építészettörténetbe. Gray 1902-ben, alig huszonnégy évesen érkezett Dél-Írországból Párizsba, hogy festészetet tanuljon — majd hamarosan drága lakkbútorok tervezőjeként szerzett magának hírnevet. 1920 táján megismerte Jean Badovicit, egy fiatal, Bukarestből származó építészt. Badovici volt a L’architecture Vivante című folyóirat kiadója, ennek a folyóiratnak a munkatársai közé tartozott Fernand Léger, Piet Mondrian, Gerrit Rietveld és Le Corbusier. Badovici hamar felismerte Eileen kivételes tehetségét a tértervezésben: „Ezekkel a csinos bútorokkal csak elfecsérli az idejét. Miért nem épít valamit?” Eileen Gray ekkor 46 éves volt, és soha nem tanult építészetet.
1925-ben Gray vett egy telket Roquebrune/Cap Martinban, ogy ott saját maga és Badovici részére nyaralót építsen, ahol modern bútorait is kiállíthatja. Egy évvel később indult meg az építkezés: egy kőművest és két segédet alkalmazott, és maga irányította a munkálatokat. Három éven át ott lakott az építkezés helyszínén — mindig elegánsan öltözve, nadrágkosztümben és csokornyakkendőben —, és saját maga is részt vett a munkában. Negyven évvel később is beszélt még a fáradtságról, ami gyakran magával ragadta, és arról, mennyire egyedül volt. Ez alatt a három fáradságos év alatt az irányításával ritka kincs jött létre: modern ház, cölöpökön, betonból. Messze földön nem volt semmi, ami ehhez az épülethez hasonlított volna. A ház úgy nézett ki, mint egy fehér, lehorgonyozott hajó — zászlórúddal a tetőn, fedélzeti székekkel a teraszokon és mentőövvel a mellvéden. A nappaliban tengeri térkép lógott, amit éjszaka megvilágítottak, és ami az elvágyódást jelképezte. Gray a barátjának, Jean Badovicinek ajándékozta a villát, és elkeresztelte E-1027-nek: a betűknek az ábécében való sorrendjük alapján: E, mint Eileen, 10 a tizedik betű, vagyis a J, 2 a B, vagyis Badovici, és 7 a G, vagyis Gray helyett.
Véleménye szerint „egy házba való belépés olyan, mint egy utazás, tele meglepetésekkel”. A legapróbb részletekig minden az ő keze nyomát viselte, az ő humoráról, a romantika iránti érzékéről tanúskodott, és arról az igényéről, hogy a gyakorlati szükségszerűségekre esztétikailag értékes megoldásokat találjon. „Lassan lépjen be!” — áll csupa nagybetűvel az E-1027 bejárata fölött. A háznak van egy nagy nappalija, két hálószobája, egy konyhája és két kis lakrésze a kertész és az alkalmazott számára. A nappalit spanyolfalakkal tagolták, hogy „mindegyik lakónak legyen egy búvóhelye, ahol egyedül lehet és elmélkedhet”. A kertben Gray apró medencét létesített, amit víz helyett homokkal töltött föl: „a homok napközben hűvös, este pedig meleg — egy italt mindig meg lehet itt inni, lábbal a homokban…”. Villája számára Gray — Le Corbusier-val és Charlotte Perriand-nal egy időben — acélcsővázas bútorokat tervezett, amelyeket könnyen ki lehet vinni a teraszra és a kertbe. A kisebb asztalokat nagyobb ebédlőasztallá lehetett összetolni, az asztalok magassága az ott ülőkhöz volt igazítható; az írósarok hamar étkezővé alakult. A forgó és kihajtható beépített bútorok egyfajta
„mechanikus balettet” vittek színre, ami Gray terveinek ismertetőjegyévé vált.
Azonban ennek a csodálatos építménynek a története sajnos nem szerencséről és szépségről tanúskodott, hanem csalódásról, árulásról, gyilkosságról és pusztulásról. Egy asszony épített magának egy csodálatos házat, amelyben megmutathatta modern bútorait, majd elvesztette ezt a házat. 1932-ben Eileen Gray összecsomagolt, és elhagyta a házat és a barátját. A bútorait mind otthagyta.
Akkoriban azt sem sejthette, hogy neve örökké összefonódik a modern építészet nagy mesterével, Le Corbusier-val. 1937-től fogva feleségével, Yvonne-nal együtt, Le Corbusier gyakori vendég volt Badovicinál, és 1938-ban elkezdte kifesteni az E-1027-et. Hét nagyméretű freskó harsogott ettől kezdve Eileen Gray csöndes házában, valamint három meztelen nőalak az egyik külső falon. A ház tervezője úgy érezte, hogy ezzel mintegy megerőszakolták a házát, és soha többé nem tért vissza. Le Corbusier-t mindez kevéssé zavarta.
Még 1948-ban is hangosan lelkendezett arról az „óriási változásról”, amit freskói okoztak… A második világháború után gyakran lehetett látni Le Corbusier almazöld Fiatját, amint a dombról gurul lefelé. 1952-ben a villa közvetlen közelében épített magának egy rönkfa kunyhót nyaralónak, mellé pedig egy öt lakásból álló épületegyüttest egy barátja számára, később pedig egy kis műtermet, amit „la baraque”-nak nevezett el. Eileen egykor magányos házát most Le Corbusier épületei vették körül. 1965. augusztus 26-án Le Corbusier lement az öbölbe, hogy ússzon egyet, és nem tért vissza. A vízben halt meg, szívroham következtében. A gyalogutat Le Corbusier sétánynak nevezték el.
A Villa E-1027 Jean Badovici halála után Marie-Louise Schelbert tulajdonába került, aki Alvar Aalto bútorait képviselte Zürichben. 1980-ban a ház még jó állapotban volt, sok bútor még megvolt, a freskók közül is négy még megmaradt. A hölgy az orvosára, Peter Kaegire hagyta a kis villát, aki elárvereztette a bútorokat, hogy a befolyt összegből felújítsa a házat. Ám hosszú ideig nem történt semmi. 1996-ban Dr. Kaegit rejtélyes körülmények közt meggyilkolta két kertésze. Betolakodók szétverték az utolsó beépített bútorokat, a házat a pusztulás fenyegette. 1999-ben, az utolsó pillanatban Roquebrune/Cap Martin községe és az állami Conservatoire du Littoral, amely már birtokolta Le Corbusier „Cabanonját”, megvette Eileen Gray házát 2,3 millió frankért.
A Rebutato család adományként átadta a kávéházat és az öt lakást. A francia állam mindhárom épületet műemléki védelem alá helyezte. A tervek szerint építészeti akadémiát alapítanak itt, amely mindegyik épületet tartalmazná – az E-1027-et, Le Corbusier kunyhóját és nyaralóinak együttesét, a kávézóval együtt. Háza felújításának Eileen örült volna, viszont az a tény, hogy a freskók valószínűleg örökké megmaradnak, minden bizonnyal bosszantotta volna. A gyilkosságról szóló történet, lelkes Agatha Christie-rajongóként, biztos elbűvölte volna. Az építész és formatervező Eileen Gray 1976-ban halt meg, 98 éves korában. Temetésén a Père-Lachaise temetőben mindössze három ember vett részt. Amit minden bizonnyal teljesen elegendőnek vélt volna.
Forrás: Octogon.hu
|
|
|
| vissza az előző oldalra |
|